számítógép

A monitor működése

• A monitor lelke a katódsugárcső, azaz a képcső (CRT: cathode-ray tube), egy légmentesen zárt üvegcső. 
• A képcső két lényeges részből áll: az anódból és a katódból. A katód fémes anyaga melegítés hatására elemi részecskéket, elektronokat bocsát ki magából (elektronágyú). Az anódra pozitív feszültséget (gyors feszültséget) kapcsolva (színes képcső esetén tipikusan 20-30 kV), az anód vonzani fogja a katódból kiáramló elektronokat. A kilépő, majd becsapódó elektronok olyan gyorsan követik egymást, hogy nem egyes elektronokról, hanem elektronáramlásról, végeredményben egy elektronsugárról (nyalább) beszélhetünk. 
• A katód és az anód között található egy úgynevezett rács, aminek a feladata a két egység közötti kapcsolat szabályozása. Ezt úgy teszi, hogy amennyiben negatív feszültséget kapcsolunk rá, akkor az elektronok nem jutnak el az anódra, amennyiben pozitív vagy 0 feszültséget kapcsolunk a rácsra, akkor szabad az út az elektronok számára (egyszerűsítve: ki-, bekapcsolhatjuk az elektronok áramlását). 
• Ha az elektronok az anód felé szabadon áramolnak, akkor ezt az áramlást szabályoznunk kell, hiszen nem mindegy, hogy az elektron az anód melyik részére csapódik be. Erre a szabályozásra két pár (két függöleges, két vízszintes ) eltérítőtekercset használunk. Ezekbe a tekercsekbe megfeleő időbeli lefolyású áramot vezetve, a köztük mozgó elektronokra vonzó vagy taszító hatást fejtenek ki (elektromágneses tér). Az eltérítőtekercsek segítségével most már mi szabályozzuk az elektronsugár irányát. 
• A képernyő belső részét fénypor réteg borítja . A fénypor a becsapódó elektronok hatására világít (a fényport szokás foszfornak nevezni, de ennek semmi köze a vegyelemhez). Ha az elektronsugár eltalálja a fénypor egy adott pontját, akkor az felvillan (utánvilágítás). Ha sokszor egymás után ugyanazt az adott pontot találja el, akkor a képernyő előtt ülő felhasználó úgy érzi, hogy a pont folyamatosan világít. 

  Hordozható számítógépek monitorai (LCD, TFT)

• A hordozható számítógépeknél nem használatos CRT képernyő, nagy méretei és viszonylag nagy súlya miatt. Ezért más megjelenítési módot kellett választani. Egy olyan lapos képernyőt kellett létrehozni, amelyet egybe lehet építeni a számítógéppel és a súlya sem olyan jelentős, mint a CRT-s monitoroknak. Így jelentek meg a piacon a folyadék-kristályos, LCD (Liquid crystal display) kijelzők. Működési elvük lényege, hogy az úgynevezett folyadékkristélyok feszültség hatására megváltoztatják kristályszerkezetüket. Kétféle képernyőtípus van. A DSTN (Double-Scan Super Twisted Nematic) képernyők olcsobbak, de hátrányuk, hogy a képpontok lassan gyulladnak ki és alszanak el (emiatt gyors mozgásoknál elhúzódó képet lehet látni), ráadásul csak szemből, illetve 30 - 40° -os szögből nézve adnak szép színes képet. Ezeket a hibákat küszöbölik ki a TFT (Thin Film Transistor) képernyők. Ezeknél a látómező 140 – 150° -ra növekedett, másrészt sokkal gyorsabb lett a képpontok reakcióideje.